reformációk

Reformációk kifejezés a keresztény vallási reformációk összességére utal, amelyek a 16. században Nyugat-Európában bontakoztak ki és később más területekre is hatással voltak. A mozgalom kritikával illette a korabeli egyház gyakorlatait és tanításait, új vallási irányzatok és intézményi formák megjelenéséhez vezetett.

Alapvető elemei közé tartozott a Sola Scriptura, az írások elsődlegességének hite; a hit általi megigazulás; a hívők papságának elismerése; a Biblia fordítása a nép nyelvére; liturgia egyszerűsítése és a helyi közösségek önálló szerveződése. A mozgalom több tekintetben regionálisan különböző formában jelent meg: Lutheránus, kálvinista és anglikán irányzatok alakultak ki.

A katolikus egyház ellenreformációs válasza a Trienti Zsinat (1545–1563) és a jezsuita megújulás volt, amely megerősítette a katolikus tanokat, reformálta a klerikus képzést és a missziókat.

Hatásai között megtalálható a vallási megosztottság, politikai átrendeződés és vallási konfliktusok; ugyanakkor hozzájárult az írástudás és a nevelés fejlődéséhez, a nyelvi-kulturális identitás erősödéséhez és az állam–egyház kapcsolatok későbbi formáinak kialakulásához.

Magyarországon és Erdélyben a reformáció a 16. században terjedt el: Lutheránus és kálvinista közösségek alakultak ki, a magyar nyelvű Biblia fordítása Károli Gáspár műveként 1590 fontos mérföldkő volt; a későbbiekben a unitárius megújulás is részese lett a vallási sokszínűségnek. Az ellenreformáció után a katolikus megújulás és az oktatás erősödött, és a későbbi évszázadok ökumenikus kapcsolatai megalapozták a jelenlegi vallási tájképet.