poliszacharidák

Poliszacharidák a szénhidrátok nagy molekulatömegű polimerei, amelyek monoszacharid egységekből állnak és glikozidos kötések kötik össze őket. Ezek jellemzően nem oldódnak könnyen vízben, és fontos szerepet játszanak energia-tárolásban, szerkezeti feladatokban és a sejtek közötti anyag-áramlásban.

Osztályozás szerint lehetnek homopoliszacharidok és heteropoliszacharidok. Homopoliszacharidok egyetlenféle monoszacharidból épülnek fel; például a keményítő és a glikogén glükózból állnak, míg a cellulóz szintén glükózt tartalmaz β-1,4 kötésekkel. Heteropoliszacharidok többféle monoszacharidból állnak, például pektin, agar vagy a glikozaminoglikánok, amelyek gyakran a sejtek között helyezkednek el összefüggő extracelluláris mátrixban.

Kötéstípusok és szerkezetek: glikozidos kötések típusai meghatározzák a poliszacharidok tulajdonságait. Az α-kötések (például α-1,4 és α-1,6 a keményítőben) jellemzőek az energia-tároló polimerekre, gyakran elágazó szerkezetet eredményezve. A β-kötések (például β-1,4 a cellulózban) merev rostokat adnak és általában ellenállóbbak az emésztésre.

Bioszintézis és lebontás: növényekben és mikroorganizmusokban a keményítő- és glikogén-útvonalak ADP-glükóz alatt épülnek fel; cellulózt a cellulóz-szintetáz, a kitint pedig kitin-szintetáz állítja elő. Az emberi emésztőrendszer megemészti a keményítőt és a glikogént, de a cellulózt általában nem.

Jelentőség és alkalmazások: a poliszacharidák élelmiszeriparban sűrítő és rostanyagként, továbbá textil- és papíripari alapanyagként, illetve biotechnológiában hidrogelként, gyógyszerhordozóként vagy bioüzemanyagok előállításában hasznosulnak.