plaszticitásról

A plaszticitás, vagyis a formálhatóság, egy anyag azon tulajdonsága, hogy külső erő hatására maradandó alakváltozást szenved anélkül, hogy törne. Ez az alakváltozás megmarad az erő eltávolítása után is. A plaszticitás ellentéte a rugalmasság, ahol az anyag az erő megszűnése után visszanyeri eredeti alakját.

A plasztikus alakváltozás mikroszkópos szinten a kristályrácsban lévő diszlokációk mozgásával magyarázható. Amikor az alkalmazott feszültség meghaladja az anyag folyáshatárát, a diszlokációk elkezdenek elmozdulni, ami az anyag makroszkopikus deformációjához vezet.

A fémek általában jól ismertek plasztikus tulajdonságaikról, ami lehetővé teszi számukra a kovácsolást, hengerlést vagy nyújtást különféle formákba. Kerámiák és üvegek ezzel szemben általában ridegek, és inkább törnek, mintsem jelentős mértékben deformálódnak. Néhány polimer is mutat plasztikus viselkedést, különösen magasabb hőmérsékleten.

A plaszticitás mértéke függ az anyagtól, a hőmérséklettől és a terhelés sebességétől. Például a fémek plaszticitása nő a hőmérséklet emelkedésével. A plasztikus alakváltozás lehet hasznos, mint a fémek megmunkálásánál, de nem kívánatos is lehet, például szerkezeti elemeknél, ahol a rugalmas viselkedés az előnyös. Az anyagok tervezésénél figyelembe kell venni a plaszticitási tulajdonságokat a kívánt teljesítmény elérése érdekében.