participiumok

A participiumok, vagy melléknévi igenevek a magyar nyelvben olyan igei alakok, amelyeket melléknévként vagy határozói melléknévként használnak. Igyekeznek kifejezni egy olyan jellemzőt vagy állapotot, amely az ige által jelentett cselekvéshez kapcsolódik. A participiumok lehetnek attribútív módon a főnév előtt, vagy ritkábban predikativ módon, amikor valamilyen állapotot írnak le a mondatban.

A legfontosabb participiumformák két nagy csoportja a jelen idejű melléknévi igenév és a múlt idejű melléknévi igenév. A jelen idejű melléknévi igenév a végén -ó vagy -ő képzőt kap, és jellegzetesen olyan tulajdonságot fejez ki, amely az igei cselekvéshez kapcsolódik. Például olvasó ember vagy futó autó kifejezésekben a fornál található igei törzs + -ó/-ő képzővel képzett alakokat használjuk. A múlt idejű melléknévi igenév a -ott/-ett/-ött vagy -t végződéseket veszi fel, és a befejezett, lezárult cselekvést írja le, például írt levél vagy készített termék.

A participiumok képzése és illeszkedése a magánhangzók illeszkedését követi, így a végződések választása a szótárban rögzített szabályok szerint történik. A participiumok főként attribútív funkciót töltenek be: a főnév előtt állva jelzőként írják le az adott tulajdonságot. Emellett a melléknévi igenév és a főnévi igenév közötti különbség: a főnévi igenév (főnévi igenev) a cselekvést önálló főnévvé alakítja, míg a participiumok inkább melléknévi, jellemző tulajdonságot fejeznek ki.

Összefoglalva a participiumok a magyar igei rendszer azon alakjai, melyek igei jelentést hordozva mégis főnévi/dolgozó jelzőfunkciót látnak el a mondatban.