oltárok

Oltárok jelentik a vallási szertartások központi elemeit, és elsősorban olyan helyek vagy felületek, amelyeken áldozatokat, felajánlásokat vagy imádságokat végznek. Az oltár általában az istenség vagy a transzcendens szennytől elválasztott sarkpontot jelöli, ahol a hívők kommunikálni vagy közelebb kerülni kívánnak a szenthez. A kifejezés a latin altarium szóból származik, amelyet sok kultúra a vallási gyakorlatok egyik alap eszközeként használt.

Történetileg az oltárok szerepe jelentősen változott: a kezdeti időktől fogva törekedtek az isteni jelenlét megközelítésére és a hagyományos felajánlások végzésére. A kora ókortól középkoron át a keresztény világban az oltárok gyakran a templomok központi részében kaptak helyet, és liturgikus funkciójuk lectori, a vértelen vagy valóságos áldozatok bemutatására összpontosított. A zsidó vallási hagyományban is találhatók oltárok, ahol a megemlékezés és az áldozatok gyakorlata történik; más vallási hagyományokban, például buddhizmusban vagy hinduizmusban, az oltár olyan személyes vagy közösségi ima- és tisztelethely, amely a szentség jelenlétét jelöli.

Fajtáik változatosak: lehetnek főoltárok vagy oldaltárgyak a templomokon belül, lehetnek hordozható vagy családi oltárok otthonokban, sőt a mindennapi tisztelet és emlékezés eszközei is. Építészeti formájuk gyakran része a liturgikus berendezésnek—oltárasztalon vagy szabályozott alapon található a feszület, a gyertyatartók, a szentségtartó, és a mise fő elemei közé tartozik. Modern környezetben az oltár továbbra is jelképező és funkcionalitásában is központi elem lehet.