nyomatékelosztásra

A nyomatékelosztás a mechanikában és a járműtechnikában a motor nyomatékának megosztását jelenti a meghajtott tengelyek vagy kerekek között. A leggyakoribb példája a négykerékhajtású rendszerekben előforduló front–hátsó vagy teljes tengelyre osztott nyomatékáramlás, amelynek célja a tapadás, a stabilitás és a menetbiztonság javítása.

A nyomatékelosztás lehet passzív vagy aktív. Passzív megoldások közé tartozik a középfelépítésű differenciál és a csúszó- vagy viszkózus kapcsoló szerkezetek, amelyek hőmérséklet és csúszás hatására változtatják az átadott nyomatékot. Aktív rendszerek esetén elektronikus vezérlésű diffrenciálok és nyomatékelosztó megoldások dinamikusan módosítják a front- és rear nyomaték arányát a tapadási, fékezési és kormányzási körülmények figyelembevételével. A modern rendszerek gyakran alkalmaznak nyomaték-vektorálást (torque vectoring) a jobb kormányozhatóságért és a stabilitás megőrzéséért.

A nyomatékelosztás alapfogalmai szerint T_in a bemenő nyomaték, amelyet a front nyomatékra és a rear nyomatékra osztanak: T_in = T_f + T_r. Az arányt jellemzően r = T_f / T_in adja, és dinamika esetén ez az arány a körülmények függvényében változik. Dinamikus rendszerekben a nyomatékelosztás az utak felszínétől, az abroncsok tapadásától és a vezetési szándéktól függően módosítható, hogy optimális tapadást és stabilitást érjen el.

Gyakorlati példák közé tartoznak a középfékkel ellátott differenciálok, a Torsen-szerű differenciálok, a viszkózus vagy hidrodinamikus kapcsolók, és az elektromos meghajtások esetében a motorok közötti vagy kerekek közötti nyomaték-elosztási megoldások.