myofibroblasztokká

A myofibroblasztokká válás a kötőszöveti sejtek olyan átmeneti vagy tartós differenciálódása, amely során a fibroblastokra jellemző sejtfunkciók és sejtstruktúra részben átveszik a simaizomsejtekre emlékeztető tulajdonságokat. A legjellemzőbb jellegzetesség az α-simaizom-actin (α-SMA) kifejezése, amely a sejtek kontraktilitását növeli. Ezek a sejtek ECM-t is szintetizálnak, különösen kollagént (I és III) és fibronectint, és aktívan részt vesznek a sebgyógyulás és a szöveti remodeling folyamatában.

Forrásaik sokrétűek: helyi aktivált fibroblastok, epithelial-to-mesenchymal transition (EMT), endothelial-to-mesenchymal transition (EndMT), pericyták és cirkuláló fibrocyták is differenciálódhatnak myofibroblastokká. A differenciáció fő mozgatórugói közé tartozik a TGF-β1, a mechanikai feszültség, valamint a PDGF, IL-1 és FGF jelátviteli utak.

Jelentősége: a normális sebgyógyulásban a myofibroblastok hozzájárulnak a seb összehúzódásához és az ECM felépítéséhez, majd idővel apoptózissal vagy inaktivációval megszűnhetnek. Krónikus aktivációjuk fibrosisokat okozhat különböző szervekben, például tüdőben, májban, vesen és szívben, valamint hegképződésben és keloidosedésben játszhatnak szerepet.

Klinikai vonatkozások: a myofibroblastok célpontjai lehetnek anti-fibrotikus terápiáknak. Ilyenek közé tartoznak a TGF-β jelátvitel gátlása, ROCK-inhibitorok és egyéb, ECM-termelést vagy kontrakciót befolyásoló megközelítések. Markerei közé tartozik az α-SMA (ACTA2), ED-A fibronectin, vimentin és kollagén I/III. Fontos a tumor mikrokörnyezetében betöltött szerepe is, ahol a CAF-féle myofibroblastok részt vesznek a növekedési és invazív tulajdonságok szabályozásában.