multiplexelésben

Multiplexelés olyan technika, amely egy fizikai közegen keresztül több adatfolyam továbbítását teszi lehetővé úgy, hogy az egyes adatok elkülönítetten érkezzenek meg a célba. Ezzel a sávszélesség hatékonyabban hasznosítható, és nő a rendszerkapacitás. A módszer akkor hasznos, ha több jel vagy adatfolyam osztozik egy közegen, például vezetékes vagy optikai hálózaton.

A multiplexelés fő típusa közé tartozik: időosztásos multiplexelés (TDM), ahol az adatfolyamokat időablakokra bontva közlik egy közegen; frekvenciamegosztásos multiplexelés (FDM), amelyben a különböző jelfolyamok különböző frekvenciasávokat kapnak; kódkiosztásos multiplexelés (CDMA), amelyben minden adást egyedi kódokkal különítenek el, így a vevő a megfelelő kód alapján rekonstruálja a jelet; hullámhossz-megosztásos multiplexelés (WDM), amely optikai rendszerekben különböző hullámhosszakat használ az adatok továbbítására; és ortogonális frekvencia- és alvivőosztásos multiplexelés (OFDM), amely sok közel egymás melletti, ortogonális alvivőt használ a hatékony spektrális felhasználáshoz, különösen digitális távközlésben és vezeték nélküli hálózatokban.

Az alkalmazások széles spektrumúak: telefonhálózatok, internetszolgáltatók, optikai Erdő-hálózatok, vezeték nélküli rendszerek és különböző televíziós vagy adattovábbítási rendszerek. A multiplexelés lehetővé teszi a hálózati költségek csökkentését és a késleltetés optimalizálását, miközben fokozza a hozzáférhetőséget és a skálázhatóságot. Előnyei közé tartozik a sávszélesség hatékony kihasználása és a technikai rugalmasság, míg hátrányai közé sorolhatók a komplex rendszerösszetettség és a szűrők, szennyeződések vagy crosstalk okozta korlátozások.