kriminalisztikában

A kriminalisztikában a fizikai bizonyítékok megfigyelésének, gyűjtésének, megőrzésének és elemzésének módszertanát fogalmazzák meg, hogy a helyszíni nyomokból eseményeket rekonstruáljanak, a gyanúsítottakat azonosítsák és a büntetőeljárást támogassák. A terület interdiszciplináris jellegű: a természettudományokból, a jogból és a laboratóriumi gyakorlatból merít eszközöket.

Fő területei közé tartozik a lenyomat- és ujjnyom-elemzés, a ballisztika (fegyver- és lövedék-vizsgálat), az anyag- és nyomozati nyomok elemzése (származékok, haj- és szövet-maradványok), DNS-elemzés, toxikológiai vizsgálatok, dokumentumelemzés és a digitális kriminalisztika. A folyamat általában a helyszíni gyűjtéstől a minták laboratóriumi vizsgálatán át a bizonyíték értelmezéséig és a végleges jelentés megírásáig tart. A nyomozati lánc és a minőségbiztosítás kulcsfontosságúak a bizonyítékok megbízható feldolgozása érdekében.

Historikus alapelvek közül kiemelkedő Locard elve, amely szerint minden érintkezéssel nyomot hagy a helyszínen, ezáltal az események rekonstruálhatók és a felelősség megállapítható. A kriminalisztika fejlődése a 19. és 20. század fordulóján, például Bertillon-eljárásokkal és a modern laboratóriumi módszerekkel bővült. Ma a kriminalisztika szorosan együttműködik az igazságszolgáltatással: a vizsgálatok eredményét szakértői véleményként és szakmai jelentésként mutatják be a bíróságon.