könyvkötés

Könyvkötés a könyvek tartósságának, védelmének és esztétikai megjelenésének biztosítására szolgáló kötészeti művészet és technika. A folyamat magában foglalja a lapok összekötését, a gerinc kialakítását és a borítás felhelyezését, hogy a kötet hosszú időn át ellenálljon a használatnak és a környezeti hatásoknak.

A kötés története a könyvnyomtatás korai napjaiban gyökerezik. Az ókori és középkori kultúrákban pergamen vagy papír volt kötve, gyakran bőrrel vagy textillel bevont fedél alatt. A kolostori műhelyek kézi varrással és ragasztással készítették a kötéseket. A 18–19. században megjelent a tömeggyártású kötés, a keményfedeles kötések, majd a kartonfedél és a korszerű ragasztási eljárások a könyvgyártás standard részévé váltak.

Ma a leggyakoribb kötéstípusok közé tartozik a keményfedeles kötés (case binding), ahol a belső lapok gerinc mentén történő varrásával vagy ragasztásával készül a kötés, majd a kartonból készült borítást ráfutják. A puha kötés (softcover) ragasztott kötés, amelynél a belső oldalak egyetlen egységet alkotnak. Spirál- vagy drótspirál-kötéseket pedig gyakran használnak füzetekhez és jegyzetekhez. Külön kategóriát képez a varrt gerincű kötés, amely a hosszú élettartam és a szakmai minőség jegye.

Az anyagok között szerepel a borításra használt textil, bőr vagy műbőr, a belső karton vagy kemény lemez, valamint ragasztók (például PVA) és a kötőszálak. A gerinc megerősítése gyakran kötözőszalagokkal történik, a sarkok és szélek védelme pedig recézett vagy megerősített él révén valósul meg.

Napjain a könyvkötés nem csak ipari termelés, hanem kézműves és restaurátor műfaj is. A megőrzés érdekében fontos a környezeti feltételek ellenőrzése, nedvesség és fény korlátozása, a helyes anyaghasználat és a rendszeres karbantartás. Restauráció során a sérült kötéseket visszaállítják úgy, hogy az eredeti megjelenés és funkció megmaradjon.