jogkörmegosztásának

A jogkörmegosztásának elve az államszervezésben azt jelenti, hogy a hatalmat különálló jogkörökre osztják, amelyek egymástól függetlenek, de egyúttal kölcsönös ellenőrzés alatt állnak. E cél pedig a hatalom koncentrációjának megelőzése és a jogállamiság érvényesülésének előmozdítása.

Általában három fő hatáskört különítenek el: a törvényhozó hatáskört (legislative), a végrehajtó hatáskört (executive) és az igazságszolgáltató hatáskört (judiciary). A szerkezet lényege, hogy egy hatalmi ág sem gyakorolhasson minden jogkört, lehetővé téve az egymás ellenőrzését és a fékek–ellensúlyok rendszerét.

A jogkörmegosztás elméleti megalapozása Montesquieu nevéhez fűződik, aki a Spirit of the Laws című művében a hatalom megosztásával a zsarnokság elleni védekezést írta le. A koncepció a modern alkotmányokban széles körben megvalósult, például az Egyesült Államok Alkotmánya vagy különböző európai alkotmányok esetében.

A megvalósítás módja rendszerenként eltér. Parlamentáris rendszerekben a végrehajtó hatalom többsége a törvényhozó testületből kerül ki és a parlament bizalmi szavazása alá tartozik. Elnöki rendszerekben a három ág gyakrabban szigorúan elkülönül, a törvényhozó és a végrehajtó viszonya pedig ellenőrzésekkel jellemezhető.

A gyakorlatban a hatáskörmegosztás fékeket és ellenőrzéseket teremt: alkotmánybíróság vagy felülvizsgálati fórum, független szabályozó hatóságok, vétó vagy bizalmi szavazások. Ugyanakkor az ágak közötti határok elmosódása vagy politikai kompromisszumok gyakran lassítják a döntéshozást.

Jelentősége a jogállamiság és a demokratikus kontroll fenntartásában, mert korlátozza a hatalom visszaélését és elősegíti a törvények feletti, pártatlan jogértelmezést. Kritikus szemmel azonban a gyakorlati megvalósítás különböző mérlegeléseket igényel. Egyes rendszerek kombinálhatják is a hatásköröket a hatékony kormányzás érdekében.