jelnyelvekben

Jelnyelvekben a kommunikáció vizuális-gestuális modalitáson alapul. Ezek természetes nyelvek, amelyeket siket közösségek használnak anyanyelvként, és mindegyiküknek saját grammikája és lexikona van. A jelnyelvek nem egyszerű pantomimák; a nyelvek különböző közösségekhez igazodva fejlődtek ki.

Jelnyelvek jelrendszere több paraméterből áll: kézforma, helyzet a signing térben, mozgás és tenyérirányítás. Emellett kiemelten fontosak a non-manualis jelek, például szemöldök, arckifejezések és fejmozdulatok, amelyek grammatikai vagy pragmatikai funkciókat töltenek be.

Nyelvtanilag a jelnyelvek gyakran térbeli grammikát alkalmaznak: referenciák a signing térben elhelyezkednek, és a testtér használata jelöli a viszonyokat. A tagadás és a kérdés gyakran non-manualis jelekkel és arckifejezésekkel valósul meg. A jelnyelvek lexikonjában gazdag kölcsönhatás van; több jel egyszerre adhat komplex jelentést.

Változatosság és terjedés: sok jelnyelv létezik és nincs közös nemzetközi jelnyelv. A nyelvek között általában nem értenek meg teljes körűen. A jogi és társadalmi státusz országonként változik: sok helyen szükség van jelnyelvi tolmácsokra és hozzáférhetőségre az oktatásban és a médiában. A magyar közösségben a Magyar jelnyelv használata elterjedt.

Jelnyelvi kutatások a nyelvészet, a kognitív tudomány és a neurolinguisztika határterületei. Gyermekek esetében a jelnyelv gyakran első nyelvként szolgál a kognitív és nyelvi fejlődés megalapozásához; a beszélt nyelvekkel való kétnyelvűség pedig gyakori a közösségekben. A tolmácsok és a hozzáférés jogi, társadalmi és pedagógiai kérdés, amelyet a kutatások és a politika figyelemmel kísér.