igenlésszabály

Az igenlésszabály egy elméleti fogalom a nyelvészeti és társalgástudományi kutatásokban, amely az igenlő válaszok formálásának és használatának szabályait írja le. A fogalom a beszélt és írott nyelvben előforduló igenlések és megerősítések szerkezetét, etiketett és pragmatikai hatásait igyekszik rendszerezni. Mivel a publikált definíciók és alkalmazások nem egységesek, a pontos tartalom forrásonként eltérő lehet.

Etymológiailag az igenlésszabály az igen szó és a szabály fogalmának összeolvadásából származik, és a nyelvhasználat azon aspektusait célozza meg, amelyekben az igenlést jelző kifejezések jelentést és fokozatot kapnak a beszédközösségben. A szóhasználat főként a nyelvészeti kommentárokban, beszédaktus-elemzésekben és dialektológiai vizsgálatokban fordul elő, ahol a különböző igenlések, illetve az azokkal járó tónus és szekvencia értelmezése a kutatás tárgya.

Alkalmazásai közé tartozik a beszédaktus-elmélet és a társalgástan, ahol a hallgatói visszajelzés és a beleegyezés formái vizsgálhatók. A vizsgálatok gyakran foglalkoznak például az egyszerű igen válaszok és a politeness-szintet tükröző, módosított megerősítések közötti különbségekkel, a válaszidőkkel és a kontextuális tényezőkkel. Mivel a fogalom kevésbé egységesen használt, a gyakorlati alkalmazások és definíciók folyamatosan fejlődnek, és eltérő források alapján kerülnek értelmezésre.

Látható, hogy az igenlésszabály a beszédhelyzetekben játszott szerepnek egy lehetséges keretrendszere, amely a consent és az assent megnyilvánulásának nyelvi formáit próbálja kategorizálni.