idfelfogását

Az időfelfogás az egyén szubjektív időérzékelése, amely magában foglalja a múló idő hosszának becslését, az események sorrendjének felidézését és a jövőbeli események előrevetítését. Ez a módszeres időérzékelés gyakran eltér a külső időméréstől (például órák, naptárak használata), mert az észlelés erősen módosul a figyelem, az érzelmi állapot és az éberség függvényében.

A mechanizmusok között több modell létezik. A belső óra vagy pacemaker-akkumulátor modell szerint egy „belső óra” és egy felhalmozó rendszere adja az időtartamok becslését; az észlelés a figyelem és a kognitív erőforrások variációitól függ. Az arousal vagy fokozottság szintje befolyásolja az óra gyorsaságát: nagyobb izgalom általában rövidebbnek tűnő időt eredményez, míg nyugalom hosszabbnak érződhet. Olykor a kognitív figyelem redukáltára is szükség van a hosszabb időtartamok becsléséhez. Ezen elméletek között a skaláris időmérés (scalar timing) elméletek a percepciós bizonytalanságot és a hibák növekedését is leírják.

Mérési feladatokként gyakran alkalmaznak időtartam-becslést, időtartam-reprodukciót és időbeli megkülönböztetést. Ezekben gyakran megfigyelhetők elfogultságok: például magas arousal mellett rövidebbnek, figyelemelvonás mellett hosszabbnak tűnhet az idő.

Fejlődés és variabilitás: gyermekkorban és serdülőkorban az időfelfogás fejlődik; felnőttkorban és idősebb korban az érzelmi állapot, a figyelem és az általános kognitív állapot jelentősen módosíthatja az észlelést. Klinikai kontextusban fontos az időfelfogás megértése ADHD-ben, szorongásban, depresszióban, Parkinson-kórban és kognitív hanyatlásban, mivel ezek a feltételek például eltérő időtartam-becsléseket és ritmusérzékelést okozhatnak.