himloltás

Himloltás, vagy himlő elleni vakcináció, olyan immunizációs eljárás, amely a himlő (Variola) fertőzésének megelőzését szolgálja. A vakcináció történetében a leghosszabb ideig fennálló globális közegészségügyi programról van szó, amelynek célja a himlő teljes eltávolítása a bolygóról. A vakcinák akkoriban élő, gyengített vagy heterológ poxvírusokat használtak, hogy az immunválaszt kiépítsék és a későbbi expozíció esetén védettséget adjanak.

Történelemében a modern értelemben vett himlő elleni vakcináció Jenner felfedezéséhez kötődik. 1796-ban Edward Jenner megfigyelte, hogy tejgazdasági munkások, akik cowpox fertőzést kaptak, kevésbé voltak fogékonyak a himlőre. Ezen megfigyelés alapján kézre került a vakcina, amelyet a tehénpócsból származó vírus, a vaccinia vírus segítségével oltottak be egy gyermekbe. Jenner eredményei 1798-ban jelentek meg, és a vakcináció szó a latin vaccinus, az “tehén” szóból ered. A variolatio, vagyis variolából származó anyaggal való beoltás elődje volt a későbbi eljárásnak, de a modern vakcináció Jenner javaslatát és módszerét terjesztette el.

A globális eradikációs program 1967-ben indult a WHO irányításával. 1980-ban a szervezet hivatalosan is bejelentette a himlő megszüntetését, miután az utolsó természetes környezetben előforduló esetet 1977-ben regisztrálták. Ma a közbiztonság érdekében a civilian használatot általában nem folytatják, de elővigyázatosság miatt laboratóriumok és katonai egységek részére fennállnak készletek. A modern vakcinák között megtalálhatók a régebbi élő, vakcinázó vírusból származó készítmények és az új generációs, nem replikáló vakcinák, például MVA-BN alapú készítmények (pl. Imvanex/Imvamune/Jynneos), amelyeket post-exposure és körülírt kockázatok esetén alkalmazhatnak. A vakcinációk biztonságosságát és értékét továbbra is folyamatosan értékelik, és kontraindikációk között szerepelnek a terhesség, súlyos immunhiány, illetve bizonyos bőrbetegségek.