fókusztávolságával

A fókusztávolságával kapcsolatos fogalom a fizikai optikában a fókusztávolságot értelmezi, amely az optikai rendszer legfontosabb jellemzője. A fókusztávolság (jelölés f) megadja, hogy a lencse vagy tükör párhuzamos fényét hogyan gyűjti össze vagy szétszórja, és azt a távolságot, amelyre a rendszer középpontjától a kép fókuszpontja esik. A konvergens (gyűjtőlencsét) jellemzően f > 0, a szórólencse f < 0.

A gyakorlatban a fókusztávolság fontos a látómező és a képek felépítésének megértéséhez. Rövid fókusztávolság széles látómezőt ad, közelíti a tárgyakat és a tájképeket, míg hosszú fókusztávolság közelebb hozza a távoli tárgyakat, és nagyítást ad. A fókusztávolság határozza meg a belső látószöget és az optikai rendszer által előidézett perspektívát.

A tárgy távolsága és a kép távolsága összefügg a thin lens képlete alapján: 1/f = 1/s + 1/s', ahol f a fókusztávolság, s az objektum távolsága, s' a kép távolsága. A képet és a tárgyat illető nagyítás m = -s'/s. A fókusztávolság e kapcsolatok alapján befolyásolja a kép méretét, élességét és a mélységélességet is, minden más tényező mellett.

A fókusztávolságával rendelkező objektívek sokféle feladatra alkalmazhatók: ultra‑széles látószögű (többnyire f < 24 mm), széles és normál (körülbelül 24–50 mm), teleobjektívek (több 85–200 mm és afölött). A szenzortípus, a gyújtótávolság és a képméret együttes figyelembevételével meghatározható a kép convertált, 35 mm-es ekvivalense.

A kifejezés gyakran előfordul önállóan a beszédben és írásban is: egy rendszer fókusztávolságával meghatározható a felbontás és a látószög, amelyet a megfigyelési vagy fényképezési feladat megkíván.