fényvezetésének

A fényvezetésének jelensége a fénynek olyan közegben történő továbbítását írja le, amelyben a fény energiája a meghatározott útvonalon marad. Leggyakoribb megvalósításként a belső teljes visszaverődés elvét használó fényvezetők szolgálnak: egy közegben magasabb a refraktív index, mint a környezete. Ennek eredményeként a fény a határfelületen történő visszaverődés révén a vezető magjában marad, és végigvihető a kívánt hosszúságon keresztül.

Az optikai hullámvezetők közé tartoznak az üvegből vagy polimerből készített szálak és a sík vagy más síkpárokhoz hasonló hordozók. Az optikai szálak lehetnek monomódusak vagy multimódusok, ami a vezető keresztmetszetétől és a működési hullámhossztól függ. A fény csak bizonyos hajlásszögeket enged, ezért a numerikus nyitásfok (NA) határozza meg a bevilágítási tartományt és a vevő oldali rögzítés lehetőségét.

Jellemző paraméterek közé tartozik a veszteség mértéke dB/km-ben, a modális és anyagi diszperzió, valamint a használható hullámhossztartomány. A hosszú távú adatátvitel és nagy sávszélesség érdekében fejlesztések történtek a gyártástechnológiákban és az anyagkomponensekben, hogy csökkenjenek a veszteségek és javuljon a jelminőség.

Alkalmazási területei közé tartozik a telekommunikáció és az adatátvitel, a különféle érzékelő- és orvosi eszközök, valamint a gyorsan fejlődő fotonikai integrált áramkörök. A fényvezetésének elméleti alapjai és gyakorlati megvalósításai a 20. század közepére nyúlnak vissza, és a mai napig változatlanul meghatározóak a modern kommunikáció és mérés területein.