frontvokalizációt

Frontvokalizáció a fonetika-fonológia olyan folyamata, amelynek során a magánhangzók artikulációs helyzete előre tolódik a szájüregben. A jelenség lehet szinkron (egy adott nyelv aktuális állapotában megfigyelhető) vagy diachrón (történeti változásként jelentkező). A frontvokalizáció gyakran többnyire a fronttartomány felé mozdítja a magánhangzókat, például egyháttér kontextusban.

A frontvokalizáció mechanizmusai között kiemelkedő szerep jut a koartikulációs hatásoknak: ha egy elülső vagy palatalizált konsonáns követi a magánhangzót, a magánhangzó előremozdulhat. Emellett a nyelvi harmóniák, a szótag- és szóépítés kényszerei, illetve a magánhangzók magasságának és körítésének (kerekítés) változása is előidézheti a frontosodást. Egyes nyelvekben a frontvokalizáció a magánhangzó-inventár megőrzéséről és módosításáról szóló történeti folyamat része lehet, amely összefügg a hangrendszer általános struktúrájával.

Jelentősége és hatása: a frontvokalizáció fontos tényező lehet a hangrendszerek történeti vizsgálatában és összehasonlításában, mivel befolyásolja az Inventár alakulását, a rímpárok alakulását és a fonotaktikai kapcsolatokban rejlő kontrasztokat. A jelenség nyelv- és időbeli variációt mutat, ezért elemzése gyakran összehasonlító nyelvészeti kutatásokban jelenik meg.

Példák: hipotetikus esetekben előfordulhat, hogy egy hátsó magas magánhangzó /u/ környezetben előre tolódik, és [y]-t vagy más elülső frontált jelet vesz fel; vagy egy /o/ a közeli frontfelé tolódik és [ø]-ként jelenik meg. Ezek a frontra tolódások kontextusfüggők és a nyelvi rendszer egyéb összetevőitől függenek.