forráskritikában

A forráskritika a történettudomány és a kapcsolódó humán tudományok módszertani keretrendszere, amely a források hitelességének és megbízhatóságának megállapítására törekszik. Vizsgálata során feltárja az eredetüket, a keletkezés körülményeit, a szerző szándékát, valamint a forrás által közvetített információk megbízhatóságát.

Két alapvető irány befolyásolja a forráskritikát: külső kritika és belső kritika. A külső kritika az eredet, a dátum, a szerzőség, a fizikai állapot és a forrás közvetítésének módja körül vizsgálódik. A belső kritika a tartalom hitelességét, koherenciáját, a fogalmazás célját és az elfogultságot, valamint a forrás kontextusát értékeli.

A források típusainak felismerése segíti a kritikát: primer források (közvetlen bizonyítékot nyújtó anyagok, például levéltári dokumentumok, krónikák, oklevelek), másodlagos források (történeti értékelések és összegzések), valamint digitalizált és nem írott források (hang-, kép- és tárgyi dokumentumok).

A kritikai folyamat gyakran a következő lépéseket foglalja magában: az eredet és a lejárat feltárása, külső kritika alkalmazása, a belső kritika értékelése, majd a forrás összevetése más bizonyítékokkal és a helyszínre, időre és eseményekre vonatkozó összefüggésekbe helyezése. Végül megállapítják, mennyire tehető megalapozott következtetésre.

Fontos megállapítani, hogy a forráskritika nem ad mindig egyértelmű választ, és a bizonyítékhiány vagy torzítások befolyásolhatják az értelmezést. Mindez azonban alapvető eszköze a kutatás tárgyilagosságának növelésének, a hipotézisek és következtetések alátámasztásának.