ellensúlyozásnál

Ellensúlyozásnál olyan folyamatokra utalunk, amelynek célja, hogy egy forgó testben vagy szerkezetben felgyülemlett tömegbeli és nyomatéki aszimmetriákat kiegyenlítsenek. A kiegyenlítés révén csökken a dinamikus rezgés, nő a működésbiztonság, és kisebb a kopás.

Szokásos megközelítés a statikus és a dinamikus ellensúlyozás. Statikus ellensúlyozás során a test nyugalmi állapotban megmutatja, hol alakul ki a tehetetlenségi nyomaték; dinamikus ellensúlyozás pedig forgás közben vizsgálja a rezgést és a görbületeket. Rotorok esetében gyakran két síkban vagy több síkban végzik a korrigálást.

Az ellensúlyozás lépései: adatok gyűjtése az egyensúlyhiányról (mérés), a hibafüggvények kiszámítása, szükséges korrigáló súlyok vagy áthelyezések meghatározása, majd a korrekció elvégzése és az eredmény ismételt ellenőrzése. Erőteljes eszközök közé tartozik a balanszírozó gép, gyorsulásmérők és tachométerek; a mérések során gyakran vibrodiagnosztikát alkalmaznak, és futási vagy run-up teszteket végeznek a rezgések határainak ellenőrzésére.

Alkalmazási területek között szerepelnek az autóipari és gépészeti forgó alkatrészek, villamos gépek, turbínák és más, nagy fordulatszámon működő rendszerek, ahol a kiegyensúlyozatlanság növeli a zajt és a kopást, és rosszabb üzemidőhöz vezethet. A szabványosítás gyakran ISO 1940 és más, a kiegyensúlyozási minőséget meghatározó irányelvek szerint történik, amelyek a kívánt egyensúlyossági osztályokat rögzítik. További kihívások közé tartozik a hőmérséklet-változás, üzem közbeni terhelésingadozás és a hosszú távú szerkezeti elmozdulások.