elasztikusak

Az elasztikusak olyan anyagok vagy testek, amelyekre ható erők hatására deformálódhatnak, de a terhelés elhagyását követően visszanyerik eredeti alakjukat és méretüket — legalábbis egy meghatározott elméleti és gyakorlati határig. Az elasticitás a fizika egyik alapfogalma, amely a deformations visszafordíthatóságának és a feszültség–nyúlás viszonyának leírását foglalja magában.

Az elaszticitás elmélete a stressz és a strain viszonyát vizsgálja. Lineáris elasztikusság esetén a feszültség arányos a nyúlással, vagyis Hooke-törvénye érvényes. Az anyag rugalmasságát mérő jellemzők közé tartozik a Young-modulusz (törzsnyúlás arányos megváltozása), a shear-modulus (nyírási modulus) és a bulk modulus (tömítés modulus). Ezek segítségével modellezhető az anyag viselkedése különböző terhelések alatt.

Kategóriák tekintetében beszélhetünk lineárisan elasztikus anyagokról, amelyeknél a feszültség és a nyúlás között közel lineáris összefüggés van, illetve hiperelasztikus anyagokról, amelyek nagy alakváltozásoknál is rejtett energiát tárolnak (gyakran gumi-szerű anyagokra alkalmazzák őket). Valós anyagok gyakran mutatnak viscoelasztikus viselkedést is, amely időfüggő, inelasztikus komponenseket is magában foglal, és így nem teljesen visszanyerőek a terhelés elhagyásakor.

Példák az elasztikusakra közé tartozik a fémek (pl. acél, alumínium), gumi és más elastomer polimerek, szilikon, valamint egyes biológiai szövetek. Alkalmazásuk széles körű: rugók, tömítések, rezgéscsillapítás, orvosi és protézis megoldások, gépészeti elemek és szerkezetek tervezésekor kiemelten figyelembe veszik az elasztikus tulajdonságokat.

Historikusan az elasticitás fogalma a Hooke-törvényen alapul, amelyet a 17. században fogalmazott meg, majd a 18–19. század során Cauchy és Navier fejlesztették a kontinuitás mechanikájába.