diszperzánsokkal

A diszperzánsok olyan adalékanyagok, amelyek javítják vagy fenntartják egy folyadékban szuszpendált részecskék stabilitását úgy, hogy megakadályozzák azok összecsapódását és ülepedését. Ezt általában az adszorpció révén érjük el a részecske felületén, amely laza vagy rétegződött védőréteget hoz létre, és ez megakadályozza a van der Waals erők általi összedolgozódást.

Két fő stabilizálási mechanizmus létezik: electrostatis stabilizálás, amely a felületi töltés és a zéta-potenciál növelésével működik, valamint sterikus stabilizálás, amely hosszú polimerláncok révén fizikai gátat képez a részecskék közeledésével szemben. Gyakran jelen a kettő kombinációja, az úgynevezett elektrosterikus hatás.

Típusai és példái széleskörűek. Leghíresebbek a polimer diszperzánsok, például polikarboxilát-alapú (PCE) diszperzánsok, melyek főként cement- és betonadalékként használatosak. További példák közé tartoznak a lignoszulfát-alapú adalékanyagok, valamint a különböző foszfo- vagy szulfonát-érzékeny diszperzánsok, mint a szulfonált naften-aldehid formálók és a melamin-formaldehid kondenzátumok. Diszperzánsokat alkalmaznak pigmentek, festékek és töltőanyagok szuszpendálásában is, hogy javítsák a vízben való diszperziót, redukálják a viszkozitást és kontrollálják a folyamatokat.

Alkalmazási területek közé tartozik a festék- és bevonóanyag-ipar, a beton- és cementipar, a kerámia- és polimer-szuszpenziók előállítása, valamint különböző ipari pigment diszperziók stabilizálása. A kiválasztás során figyelembe veszik a részecskék tulajdonságait, a pH-t, az ionerősséget és a kívánt viszkozitást, mértékletes dózissal és környezeti hatásokkal együtt.