antiszérumok

Az antiszérumok olyan szérumok, amelyek specifikus ellenanyagokat tartalmaznak egy adott antigénnel szemben. Gyakran immunizált állatokból vagy emberekből származnak, és céljuk a passzív immunitás biztosítása: azonnali, de átmeneti védelmet nyújtanak egy kórokozó vagy toxin ellen.

Fő típusai a poliklonális antiszérumok, amelyek többféle ellenanyagból álló keveréket jelentenek. A modern terápiában megjelentek a monoclonális antitestek és a humán vagy rekombináns antitest-koncentrátumok, amelyek gyakran célzottabbak és kevesebb mellékhatást okozhatnak a hagyományos antiszérumokhoz képest.

Előállításuk általában állatokkal történik: az állatokat antigénekkel immunizálják, majd a gyűjtött szérumot tisztítják és sterilizálják. A fehérje-tisztítás, részleges immunoglobulin-kivonás és egyéb minőség-ellenőrzési lépések célja a hatékonyság és a biztonság növelése. Különösen mérgek elleni antiszerumoknál a minőség- és biztonsági garanciák kiemelten fontosak.

Felhasználásuk közé tartozik a passzív immunitás gyors létrehozása mérgezések vagy toxinok elleni védelemben, például kígyó- vagy skorpió-méreg elleni antivenomok és egyes bakteriális toxinok elleni antitoxinok. Emellett korábban a diftéria és a tetanus elleni terápiában szerepeltek, és ma is jelen lehet a diagnosztikában vagy kutatásokban.

Biztonság és kockázat: idegen fehérjékre adott reakciók, szérumbetegség és anafilaxiás reakciók kockázata fennáll. A kockázat csökkentése érdekében használják humán eredetű vagy rekombináns antitesteket, alapos tisztítást és előzetes tolerancia vizsgálatokat.

Történelem: az antiszérumok története a diftéria elleni antitoxin felfedezéséhez és Behring–Kitasato munkásságához köthető, az 1890-es években kezdték el széles körben alkalmazni a passzív immunitást alapozó terápiákat.