antigénalapú

Antigénalapú diagnosztika olyan módszerek összefoglaló neve, amelyek a beteg mintájában jelen lévő specifikus fertőző ágensek antigénjeinek kimutatására szolgálnak. Ezek az antigének lehetnek a kórokozó fehérje- vagy poliszacharid-antigénjei, és céljuk a jelenlegi fertőzés igazolása vagy a patogén aktivitás megállapítása. Az antigénalapú megközelítés az antitest-alapú diagnosztikával szemben a fertőző ágens közvetlen jelenlétére támaszkodik.

A kimutatás általában antitestek segítségével történik: az antigént egy immobilizált antitesthez köti a teszt, amelyet egy jelzett második antitest követ. Gyakori platformok közé tartoznak a gyors immunvizsgálatok (lateral flow assay), illetve az ELISA-alapú és immunohisztokémiai tesztek. Ezek a megközelítések lehetővé teszik a hordozható és viszonylag gyors diagnosztikát.

Szerepe és korlátai: antigénalapú teszteket gyakran alkalmazzák fertőző betegségek diagnosztikájában gyors döntést igénylő helyzetekben, például COVID-19, influenzavírus vagy malária esetében. A szenzitivitást befolyásolja az antigénkoncentráció és a mintavétel minősége; alacsony antigénsűrűség esetén hamis negatív eredmények fordulhatnak elő. Összességében ezek a tesztek kevésbé érzékenyek lehetnek, mint a molekuláris diagnosztika, de széles körben alkalmazhatók és hordozhatóak.

Összehasonlítás más megközelítésekkel: antigénalapú vizsgálatok a jelenlegi fertőzést jelzik, míg az antitest-alapú tesztek a korábbi expozíciót. Mindkettő fontos eszköze a klinikai döntéshozatalnak és a közegészségügyi felügyeletnek, és többféle teszt kombinálása gyakran javítja a diagnosztikai teljesítményt. További fejlesztések célja a multiplex antigénalapú tesztek javítása, amelyek több kórokozót képesek gyorsan kimutatni.