Tudásmegtartás

Tudásmegtartás, vagyis a hosszú távú ismeretmegőrzés a megtanult információk, készségek és tudáselemek hosszabb időn keresztül történő hozzáférhetőségét és felidézhetőségét írja le. A tudás megszerzése és a megőrzés közötti különbség abban rejlik, hogy a megőrzés nem feltétlenül jelenti a tökéletes emlék megőrzését, hanem a visszahívás és az alkalmazás képességének fennmaradását hosszabb időn át.

A megőrzés hátterében a memóriafolyamatok állnak: kódolás, konszolidáció és visszahívás. E folyamatokat befolyásolja a visszakeresésre épülő gyakorlat (retrieval practice) és a szétosztott gyakorlás (spaced repetition). A felejtés görbéje szerint idővel a felidézés nehezebbé válik, a kontextusváltozás és a kognitív terhelés pedig rontó tényezők lehetnek. Gyakorlási stratégiai elemek, mint az interleaving, a részletes kapcsolatok kiépítése (elaboráció) és a változatos kontextusok erősíthetik a megtartást és a kódolt reprezentációkat.

Számos tényező befolyásolja a megtartást: a gyakorlás gyakorisága és mintázata, a tanulási környezet stabilitása, érzelmi állapot, motiváció, a feladat típusa és a tanuló előzetes tudása. Metakognitív készségek, önszabályozás és visszajelzés szintén meghatározóak.

Megközelítések közé tartozik a rendszeres, időzített ismétlés, a visszakeresésen alapuló gyakorlás és az interleaving alkalmazása, valamint az elaboratív kapcsolatok kiépítése. Munkahelyi vagy oktatási környezetben gyakran alkalmaznak mikro-tálalású tartalmakat, just-in-time traininget és közösségi tudásmegosztást a hosszú távú megőrzés elősegítésére. Megfigyelések és mérés során a retenciót felidézési feladatokkal és átvitt feladatokkal értékelik, hogy meghatározzák a felejtés ütemét és a megtartás hatékonyságát.