Tapintások

Tapintások, vagy palpáció, a klinikai vizsgálat egyik alapmódszere, amely során az orvos vagy más egészségügyi szakember a beteg testének érintésével információt gyűjt a szövetek állapotáról és a szervek méretéről, konzisztenciájáról, felszínéről és érzékenységéről. A tapintás segít felismerni tömegeket, gyulladásos elváltozásokat, fájdalomhelyeket és a belső szervek kóros nagyságát vagy szilárdságát.

Történetileg a tapintás az egyik legrégebbi hagyományos vizsgálati módszer; a modern klinikai gyakorlatban a fizikális vizsgálat részeként vált standard elemmé, és a 19–20. században részletezték és szabványosították. A gyakorlathoz a képzettség és a tapintási érzékenység fejlesztése szükséges, hiszen az eredmények nagyrészt operátortól függnek.

Techniques: A tapintás lehet felületes, amely a bőr alatti rétegek és a felszíni elváltozások értékelésére szolgál, és mély tapintás, amely a hasüreg, a mellkas és más mélyebb struktúrák vizsgálatát foglalja magában. Kétkezes (bimanual) palpációt gyakran alkalmaznak például a hasüreg vagy a pajzsmirigy vizsgálatakor. A vizsgálat során a beteg ellazulása és a megfelelő pozíció elengedhetetlen.

Alkalmazási területek közé tartozik a has, a pajzsmirigy, a nyirokcsomók, a mellek és bizonyos ízületek tapintása. Korlátai közé tartozik az operátorfüggőség, a fájdalom és a peremfeltételek által befolyásolt megítélés. A tapintás gyakran kiegészíti a képalkotó vizsgálatokat, és önmagában nem helyettesíti az egyéb diagnosztikai módszereket.