Rengések

Rengések, vagy földrengések, a földkéregben bekövetkező hirtelen stresszoldódások nyomán keletkező, a földfelszínre terjedő rugalmas hullámok. A legtöbb rengés a tektonikus lemezek határain kialakuló törések mentén történik, de előfordul vulkáni tevékenység vagy emberi beavatkozás nyomán is. A rengések három fő típusa: tektonikus, vulkáni és mesterséges.

A rengések mértékét két fő módon jellemzik: magnitúdó és intenzitás. A magnitúdó a felszabaduló energia mennyiségét méri, a modern szemléletben a pillanatnyi (momentum) magnitúdó Mw; korábban a Richter-skálát használták. Az intenzitás pedig a helyszínen tapasztalt és okozott károkat jellemzi, általában Mercalli-skálán.

Hatások: talajmozgás, épületek és infrastruktúra károsodása, földcsuszamlás, talajfolyósodás; a veszélyek mértéke a rengés helyétől, mélységétől és a felszín alatti geológiai feltételektől függ. Szökőár csak a tengeri vagy part menti rengések esetén alakul ki, és nagymértékben növeli a károkat.

Felmérés és figyelés: A rengések előrejelzése hosszú távon nem lehetséges; a rövid távú figyelmeztetések a gyors észlelésen alapulnak, de a pontos időpont és helymeghatározás bizonytalan. Földrengésadatokat gyűjtő és kiértékelő hálózatok, mint a USGS vagy az EMSC, valamint helyi szakhatóságok szolgálnak megbízható információforrásként.

Elővigyázatosság és felkészültség: Építéskódexek és rezgésálló tervezés, lakóépületek és közlekedési infrastruktúra megerősítése, vészhelyzeti tervek, menekülési útvonalak és kijelölt gyűjtőhelyek.

Ismertebb világszintű események közé tartozik a 2011-es Tohoku rengés és a vele járó szökőár, a 1906-os San Francisco-i rengés, és a 2010-es haiti földrengés. Európai érdekesség a 1956-os Vrancea-rengés Romániában, amely jelentős rezgéseket okozott Közép-Európában; Magyarországon is érezhetők voltak.