Radiográfia

A radiográfia olyan orvosi képalkotó eljárás, amely X-sugarakat használ a test belső szerkezetinek vizualizálására. A sugarak áthatolási diffenziálódásának különbségén alapul, így a képeken a csontok, levegővel teli üregek és más szervek láthatók. A modern radiográfiában gyakran filmes és digitális radiográfiát is értjük.

A módszer lényege egy X-sugárforrás és egy detektor, amelyek a páciens ellentétes oldalán helyezkednek el. A képminőséget befolyásolják a kilovoltos feszültség (kV), a mA-lehetőség és a felvételi idő. A digitális radiográfia panelos detektorokat vagy számított radiográfiás lemezeket használ; a felvételek elektronikusan feldolgozhatóak és tárolhatóak.

Gyakori alkalmazások közé tartozik a mellkas-radiográfia a tüdő és a szív értékelésére, a végtagok töréseinek vizsgálata és a fogászati radiográfia. A fluoroszkópia valós idejű mozgóképi megjelenítést nyújt és intervakciók közben használható. Kontrasztanyagok, például bárium vagy jód-alapú készítmények alkalmazhatók a gasztrointesztinális traktus áttekinthetőségének javítására.

Biztonság és dózismegoldások fontosak. X-sugarak ionizáló sugárzást jelentenek, ezért az ALARA elvet követjük a kitettség minimalizálása érdekében. Árnyékolás, megfelelő technika és a vizsgálat indokoltsága segít a kockázat csökkentésében, különösen terheseknél és gyermekeknél.

A képminőség a kitettség, a pozicionálás és a beteg együttműködése függvénye. A radiográfia korlátai közé tartozik a háromdimenziós struktúrák kétdimenziós projekciós megjelenítése és a lágy szövetek korlátozott kontrasztja. Szükség szerint más képalkotó módszereket alkalmaznak, például ultrahang, CT vagy MRI.

A radiográfia az X-sugarak felfedezésével kezdődött 1895-ben, Wilhelm Conrad Röntgen által. A későbbi évtizedekben a filmből digitális radiográfiára és fejlett fluoroszkopiás technikákra fejlődött, így alapértelmezett eszköz lett diagnosztikában és intervencionális radiológiában.