RAASgátlókkal

RAASgátlók (renin–angiotenzin–aldoszteron rendszer gátlói) olyan gyógyszercsoport, amely a RAAS működését befolyásolja. A leggyakoribb alosztályok közé tartoznak az ACE-gátlók, az AT1 receptor blokkolók (ARB-k), a renin-inhibitorok és az aldoszteron-antagonisták. Ritkábban alkalmazottak közé tartoznak a közvetlen renin-gátlók és az ARNI-k, amelyek a RAAS hatásait részben mérséklik és a natriuretikus peptidek hatását is növelik. Céljuk a vérnyomás csökkentése és a célszövetek, különösen a vese és a szív védelme.

Működés: az ACE-gátlók megakadályozzák az angiotenzin I angiotenzin II-vé történő átalakulását; az ARB-k gátolják az angiotenzin II kötődését az AT1 receptorhoz; a renin-inhibitorok csökkentik a renin aktivitását és ezáltal az angiotenzin I képződését; az aldoszteron-antagonisták blokkolják az aldoszteron hatását a vesében és a gyűjtőcsatornákban. Az ARNI-k kombinálják az AT1 receptor blokkolását a natriuretikus peptidek hatásának fokozásával.

Indikációk: primer vagy összetett hipertónia, szívelégtelenség, különösen HFrEF, krónikus vese- és diabeteses nephropathia, illetve proteinuriában szenvedő betegeknél. Előnyök közé tartozik a tartós vérnyomáscsökkenés, a csökkent proteinuria és a vese- illetve szívvédő hatás, ami bizonyos betegcsoportokban javíthatja a túlélést.

Mellékhatások és kockázatok: hyperkalemia, köhögés ACE-gátlók esetén, angioödéma, hipotenzió. Vesekárosodás vagy bilaterális veseér-szűkület esetén gondos monitorozás szükséges. Terhesség alatt RAAS-gátlók használata kerülendő. További figyelmet igényel a kreatinin- és káliumszint rendszeres ellenőrzése.

Megfigyelés és gyakorlati megfontolások: kezelés közben rendszeres vérnyomás-, kreatinin- és káliumszint-ellenőrzés szükséges, a dózis fokozatosan titratálható, és kerülendő a NSAIDokkal való kölcsönhatás vagy káliumban gazdag diétás elemek hirtelen megemelése.