Nagypecsét

Nagypecsét, vagy nagy pecsét, a történelmi Magyarországon a királyi hatalom hitelesítő eszköze volt. A nagy pecsétet a királyi oklevelek és más fontos iratok hitelesítésére használták, így a dokumentum jogi hatalmát és kötő erejét jelképezte. A hitelesítésért általában a kancellária felelt, a pecsétet pedig a nyomozó vagy a nagy pecsét tartója őrizte és használta.

A nagy pecsét mátrixa általában fémből készült, és a felületén gyakran a király arcképe vagy heraldikai jelvények, illetve a koronázási vagy címerező motívumok láthatók voltak. A köré írt feliratok és a jelképek korszakonként változtak, de célja mindvégig az volt, hogy a király akaratát és a dokumentum hitelességét bizonyítsa. A pecsét használata megkülönböztette a királyi aktusokat a magánlevelétől és más, kevésbé szorosan kötődő okiratoktól.

A középkorban és a kora újkorban a nagy pecsét nélkülözhetetlen volt az állam működéséhez; a hozzá kapcsolódó eljárásokkal és az okiratok hitelesítésével bizonyították a királyi döntések jogi hatalmát. Idővel a nagy pecsét szerepe és eljárásai részben történelmi és ceremoniális jellegűvé vált a történeti forrásokban, noha magában a fogalom a magyar államiság hagyományos jelképe maradt.