Köhögéscsillapítók

Köhögéscsillapítók olyan gyógyszerek, amelyeket köhögés csillapítására használnak. Céljuk a köhögési reflex átmeneti gátlása vagy csökkentése, anélkül hogy a légúti gyulladást vagy a váladék termelését közvetlenül befolyásolnák. Gyakran alkalmazzák nem produktív, száraz köhögés esetén, de produktív köhögésnél általában nem ajánlottak, mert a köhögés segítheti a váladék kiürítését. A kezelés összefügg a kiváltó betegséggel, és hosszabb használat előtt orvosi tanács szükséges.

A leggyakoribb hatóanyagok közé tartozik a dextrometorfán (DXM), amely központi köhögésgátló hatást fejt ki a nyúltagyi köhögésközpontra. Opiátszerű, de fájdalomcsillapításra általában nem alkalmazható, ám nagy dózisban szédülés, kábultság vagy függőség alakulhat ki. További opiátszerű antitussivek a kodein és a dihidrokodein; ezek központi hatásúak, de légzésdepressziót és függőséget okozhatnak, és sok országban receptkötelesek. Bizonyos országokban korábban használták a pholcodint; jelenleg sok helyen korlátozzák vagy kivonják a forgalomból. Külső, helyi érzéstelenítő hatású köhögéscsillapító a benzonatát, amely a légúti köhögés receptorait helyileg blokkolja.

Biztonság és óvintézkedések: a köhögéscsillapítók gyengeséget, álmosságot vagy hányingert okozhatnak, és alkohollal vagy más nyugtatókkal fokozott depressziót válthatnak ki. Interakciók léphetnek fel MAO-gátlókkal, vagy más serotonerg gyógyszerekkel (például SSRI/SNRI), ami ritkán serotoin szindrómához vezethet. Gyermekeknél és terhesség alatt csak orvosi konzultáció után alkalmazható.

Formák között megtalálhatók szirupok, pastillák és egyéb készítmények. A köhögéscsillapítókat mindig a köhögés típusához és az egyéni kockázatokhoz igazítva kell használni, és ha a köhögés hosszan fennáll vagy más tünetek társulnak, orvoshoz kell fordulni.