Jelmolekulák

Jelmolekulák olyan kis molekulák vagy peptid szignálok, amelyeket sejtek bocsátanak ki, hogy információt közvetítsenek célsejtek felé. A receptorokhoz kötődve kiváltják a célsejtek válaszát, amely lehet például anyagcsere-változás, génexpresszió vagy sejtek viselkedésének módosítása. A jelhatás gyakran időben és térben szabályozott, és különböző sejttípusokra különböző hatást gyakorolhat.

Kategóriák és példák: autokrín jelzésnél a sejt maga is reagál a saját kibocsátott jelére; parakrín jelzésnél a közeli sejtekre hat a jel; endokrin jelzésnél a jel átjut a vérkeringésbe és távolabbi szövetekre hat. E kategóriákba sorolhatók a hormonok (például inzulin, adrenalin), neurotranszmitterek (pl. acetilkolin, dopamin) és növekedési faktorok (például EGF). Növényekben jelmolekulák közé tartoznak például jaszmonátok és etilén, amelyek a növényfejlődésre és stresszválaszokra hatnak. Mikroorganizmusokban a quorum sensing jelmolekulái koordinálják a csoportos viselkedést (például autoinduktorok, mint az AHL vagy AI-2).

Mechanizmus és receptorok: a jel beléphet vagy nem lép be a célsejtbe; lipofil molekulák intracelluláris receptorokat aktiválnak, míg a polár vagy vízben oldódó molekulák membránreceptorokon keresztül érik el a belső válaszokat. Az aviátaző jelátviteli útvonalak közé tartoznak a second messenger rendszerek és a génkifejeződést módosító transzaktív transzfer.

Jelentőség: a jelmolekulák alapvetőek az életfolyamatokban, a fejlődésben, az immun válaszokban és az homeosztázis fenntartásában. Zavaruk betegségekhez vezethet, míg megfelelő jelátvitel gyógyszeres vagy terápiás beavatkozások alapját képezheti.