Izomállóképesség

Izomállóképesség (izom‑ vagy izomcsoportspecifikus állóképesség) a szövetek azon képessége, hogy ismétlődő vagy hosszabb ideig tartó összehúzódásokkal ellenálljanak a fáradásnak. Ez magában foglalja a dinamikus (ismétlődő, alacsony vagy közepes erőkifejtésű) és az statikus (hosszabb ideig fenntartott összehúzódás) terheléseket. Fontos összetevője a teljes fizikai teljesítménynek és a mindennapi tevékenységeknek.

A fáradás folyamatát több tényező szabályozza: az energiaszintézis (oxidatív és glikolitikus útvonalak), a mitokondriális kapacitás és sűrűség, az értágítás és mikrobiozázs, a tejsav és pH‑egyensúly kezelése, valamint az izomrostok típusai (különösen az I. típusú oxidatív rostok hozzájárulás). Emellett neuromuszkuláris tényezők és a keringés támogatása is befolyásolja, hogy mennyi ideig és milyen tempóban képes egy izom a terhelést fenntartani.

Mérése és értékelése során gyakran használnak ismétlésteljesítményen alapuló teszteket (például adott terhelés mellett végzett ismétlések száma), időtartam–kihasználtsági teszteket (kinyúlási vagy plank‑tartási idő), illetve izometrikus terheléseknél tartási időket. Ezeket a teszteket az érintett izomcsoport specifikus feladatainak megfelelően választhatják meg.

Edzése során a izomállóképesség fejlesztése általában a terhelés ismétlésszámának növelését, a pihenők rövidítését és a gyakori, például kör- vagy ismétlődős edzésszettek alkalmazását foglalja magában. Gyakorlati megközelítés: mérsékelt terhelés százalékában végzett 12–25 ismétlés, rövid pihenők és rendszeres progresszió. A képesség specifikus sportokra és mindennapi tevékenységekre való átültetése a cél.