Hosszúságösszehúzódás

Hosszúságösszehúzódás a speciális relativitáselméletben előidézett kinematikai jelenség, amely szerint egy, a megfigyelőhöz viszonyított sebességgel mozgó tárgy hosszát a mozgás irányában rövidebbnek mérik, mint nyugalmi hosszának. A jelenség csak a mozgás irányába terjedő méretre vonatkozik; a merőleges irányú méretek változatlanok.

Az összehúzódott hossz L a megfigyelő keretében mérve helyettesítők szerint adható meg: L = L0 / γ, ahol γ = 1 / sqrt(1 − v^2/c^2). Itt L0 a tárgy nyugalmi hossza, v a relatív sebesség, és c a fény sebessége. A hosszúságösszehúzódás tehát csak akkor válik észrevehetővé, amikor a tárgy v közel kerül a fénysebességhez. A merőleges méretek nem érintettek. Fontos kiemelni, hogy a jelenség nem fizikailag összeszűkítés, hanem a mozgó tárgy hosszának relatív mérési eredménye; a megfigyelői keret különbsége a mérésben a szimultaneitás relativitásából fakad.

Részletek és összefüggések: A jelenség a Lorentz-transzformációk következménye, és Einstein 1905-ös speciális relativitáselméletének egyik alapvető kifejeződése. A hosszösszehúzódás közvetlen mérése rendkívül nehéz, mert egyidejűség méréséhez pontosan összehangolt, gyors mozgású végpontmérések szükségesek. Kísérleti megerősítéseink általában a relativis idődilatáció és a Lorentz-szimmetria egyéb tesztjein keresztül érkezik; a hosszösszehúzódás ezen elvek részeként értelmezhető.

Példák és kiindulópontok: a jelenség szemléltetésére gyakran idézett gondolatkísérletek között szerepel a ladders-részek paradoxon és más relatív mozgásos helyzetek, amelyek jól illusztrálják, hogy a hosszúságösszehúzódás a fizikai rendszerek közötti szemléletbeli különbségek következménye.