Autoantitestek

Autoantitesteknek nevezzük azokat az immunoglobulinokat, amelyek a szervezet saját sejt-, szöveti vagy intracelluláris antigénjei ellen irányulnak. Ezek lehetnek nukleáris, citoplazmatikus vagy membránkészülékekhez kötődő antitestek, és jelen lehetnek egészséges egyénekben is, gyakran alacsony titerben vagy átmeneti jelenségként. A legtöbb autoantitest a tolerancia felbomlásának következményeként alakul ki, amelyet genetikai hajlam, környezeti tényezők és fertőzések együttes hatása idéz elő.

A detektálását laboratóriumi vizsgálatokkal végzik. Gyakran az ANA panel kerül először, majd specifikus autoantitestek meghatározása történik, például anti-dsDNA, anti-Smith, anti-CCP, anti-TPO vagy antiphoszfolipid antitestek. A vizsgálatok közé tartozik az ELISA, indirekt immunfluoreszcencia, immunoblot és immunoprecipitatió. A leolvasás során a pozitivitás magnitúdója és a klinikai kontextus kulcsfontosságú; egyes antitestek betegségspecifikusak, mások jelzőértékkel bírnak, és előfordulhat hamis pozitív vagy hamis negatív eredmény.

Jelentőségük abban rejlik, hogy segítenek a betegségek felvetésében és a diagnózis megerősítésében, valamint bizonyos esetekben a prognózis vagy a monitorozás szempontjából is hasznosak lehetnek. Ugyanakkor a jelenlét önmagában nem bizonyít aktív betegséget; az értelmezéshez mindig klinikai tünetekkel és más vizsgálatokkal együtt kell vizsgálni. Példák: anti-dsDNA és anti-Smith SLE-ben; anti-CCP RA-ban; antiphoszfolipid antitestek APS-ben; anti-TPO autoantitestek során autoimmun thyroiditisekben.