viaszokat

Viaszokat olyan szerves anyagok csoportjaként ismerünk, amelyek vízre általában nem oldódnak, szobahőmérsékleten gyakran szilárdak és magas olvadáspontúak. E tulajdonságok miatt számos területen használják őket különféle bevonatok, tömítőanyagok és adalékanyagok formájában. A viaszkokat lehet természetes forrásból származókból nyerni vagy kőolaj- és ásványi eredetűként feldolgozni.

Természetes viaszok közé tartozik a méhviasz (méhviasz), a karnaubaviasz, a kandelilla viasza, valamint a rizsviasz és a repceviasz. Ezeket általában növényi részekből vagy méhek által termelt anyagokból nyerik ki, majd tisztítják és finomítják. Ásványi vagy kőolaj-alapú viaszkok közé a paraffin- és a mikrokrisztályos viaszt soroljuk; ezek ipari méretekben, például gyertyák készítéséhez vagy polimeriparban kerülnek felhasználásra.

Kémiai összetételük általában hosszú szénláncú zsírsavak és alkoholszármazékok keverékei, gyakran töredezett vagy részben stereoszerű keverékek. Nem poláros, lipofilek, így jól diszpergálnak vagy bevonatként szolgálnak különböző anyagokon. A különböző viasztípusok más-más olvadáspontot és keménységet mutatnak, ami meghatározza felhasználási körüket.

Felhasználásuk sokrétű: gyertyák alapanyagai, kozmetikai termékekben (krémek, ajakbalzsamok) vastagító és stabilizáló adalékokként, élelmiszer-ipari bevonatok és felületkezelés céljára, valamint ipari bevonatok, polírozók és tömítőanyagok előállításához. Gyártók gyakran keverik a különböző viaszkokat a kívánt tulajdonságok eléréséhez.