törésmutatók

A törésmutató, más néven refrációs index, egy anyagra jellemző optikai tulajdonság, amely megadja, hogyan lassul le és milyen irányban térül el a fény, amikor egy közegből egy másikba lép. Matematikailag a törésmutatót a fény vákuumbeli sebessége és a fény adott közegbeli sebessége hányadosaként definiáljuk. Az SI-egységekben mért sebességeknél ez egy dimenzió nélküli mennyiség.

A törésmutató értéke mindig nagyobb vagy egyenlő egynél. A vákuum törésmutatója pontosan 1. Minden más közeg, például a levegő, a víz vagy az üveg, magasabb törésmutatóval rendelkezik, ami azt jelenti, hogy a fény lassabban terjed ezekben a közegekben, mint a vákuumban. Minél magasabb a törésmutató, annál jobban lassítja a fényt az anyag.

A törésmutató fontosságát jól szemlélteti a fénytörés jelensége, amelyet a Snellius-Descartes-törvény ír le. Ez a törvény meghatározza, hogy mekkora szögben hajlik el a fény egy határfelületen, amikor két különböző törésmutatójú közeg között halad át. Ez az elv kulcsfontosságú az optikai eszközök, például a lencsék és a prizmák tervezésében. A különböző anyagok eltérő törésmutatói teszik lehetővé a fény fókuszálását vagy szétszóródását, ami elengedhetetlen a látás, a képalkotás és számos tudományos műszer működéséhez. A törésmutató a hullámhossz függvényében is változhat, ezt diszperziónak nevezzük, ami magyarázatot ad a szivárvány kialakulására is.