távérzékelés

Távérzékelés a földfelszínről vagy más objektumokról származó információk gyűjtésének tudománya és technikája távolságban lévő érzékelők segítségével. A módszer lényege, hogy a tárgyak vagy területek felületéről visszavert vagy kibocsátott elektromágneses energia alapján értelmezünk jellemzőket, anélkül hogy a forrás közvetlen közelében lennénk.

Az érzékelők lehetnek passzívak, amelyek a környezeti fényt vagy hőenergiát használják, és aktívak, amelyek saját energiát bocsátanak ki (például radar vagy LiDAR). A leggyakoribb szenzorok a műholdas optikai kamerák, multispektrális és hiperspektrális szenzorok, a szintetikus apertúrájú radar (SAR) és a LiDAR-berendezések. Az adatok felvétele történhet földfelszínről, repülőgépről vagy műholdról.

Az adatok forrásai közé tartoznak olyan műholdak és rendszerek, mint a Landsat, Sentinel, MODIS, illetve különböző légi felvételek. A távérzékelés fontos jellemzői közé tartozik a spektrális és térbeli felbontás, a radiometriai felbontás és a felvételek gyakorisága (revisit idő).

Az adatok feldolgozása magában foglalja radiometriai és geometriai korrekciót, georeferenciálást, majd képelemzést: színes vagy hamis színű kompozitok készítését, osztályozást (például növényzet, víz, város) és változásdetektálást. Eredményként földhasználat, növényzet egészségi állapota, városfejlődés vagy környezeti folyamatok alakulása értékelhető.

Jelentős alkalmazási területek közé tartozik a mezőgazdaság és agrárhatékonyság, erdőgazdálkodás, vízgazdálkodás, várostervezés, környezeti monitoring és katasztrófa-kezelés. Előnyei közé tartozik a nagy földrajzi lefedettség és az ismétlődő megfigyelések lehetősége, míg hátrányai közé sorolható a felhőzet és időjárási korlátok, a szükséges feldolgozási erőforrások és a szakértelmet igénylő értelmezés.