szénemissziók

A szénemissziók kifejezés általában a szén-dioxidot és más üvegházhatású gázokat emberi tevékenység eredményeként a légkörbe juttató kibocsátásokat jelöli. A legfontosabb komponens a szén-dioxid (CO2), amelyet fosszilis tüzelőanyagok égetése és cementgyártás idéz elő. A klímaváltozás szempontjából a teljes üvegházhatású gázkibocsátás számításában gyakran CO2-egyenértéket (CO2e) használnak, hogy különböző gázok hatását egy egységes mérőszámban lehessen összevetni.

Fő forrásai közé tartozik a világ energiaellátása és közlekedése, ahol a fosszilis tüzelőanyagok égetése dominál, továbbá az ipar, az épületek fűtése és hűtése, valamint a földhasználat változásai, például erdőirtások. A szén-dioxid mellett mérhetők és beszámítandók a metán (CH4), a dinitrooxid‑kertés (N2O) és fluorozott gázok is, de a CO2 a legtöbb kibocsátás része, és gyakran CO2e-ben kerül összesítésre.

Trendek és mérés: a CO2-kibocsátásokat általában területi (territorial) és fogyasztási alapon is nyomon követik, és az éves globális kibocsátások jellemzően növekvő tendenciát mutatnak, bár a gazdasági és technológiai változások hatására a növekedés üteme módosulhat. A felméréseket és kötelezettségvállalásokat a Nemzetközi Energiaügynökség, az IPCC és az ENSZ Éghajlatváltozási Keretegyezménye szerint készítik és ellenőrzik.

Célok és válaszok: a párizsi megállapodás célrendszere a globális átlaghőmérséklet-emelkedés 1,5–2 Celsius-fokon belül tartását célozza, részben nettó zéró kibocsátás 2050 körül. Ennek eléréséhez energiaátalakításra, energiahatékonyságra, közlekedés elektromosítására, karbon-csökkentési technológiák alkalmazására és erdőgazdálkodás javítására van szükség, mind pedzegetve a politikai eszközök, karbon pricing és szabályozások szerepét.