szilikonokat

A szilikonok olyan szintetikus polimerek csoportja, amelyeknek alapgerince a sziloxán (Si–O) kötésekből áll. A sziloxánokban a szilíciumatomokhoz általában metil-, etil- vagy más organikus oldalláncok kapcsolódnak. A legismertebb tag a polidimetil-sziloxán (PDMS), amely ismétlődő egysége -Si(CH3)2-O-.

A PDMS-t leggyakrabban körkörös sziloxánokból kiinduló ring-opening polimerizációval állítják elő, például a D4 vagy D5 nevű vegyületekből. A szilikonok nagy része ezen alap egységek köré csoportosul: formájuk lehet rugalmas szilikongumi, olajszerű folyadék vagy térhálósodással merev szilíngyanta.

Jellemző tulajdonságaik közé tartozik a kiváló hő- és UV-stabilitás, kémiai ellenállás, jó elektromos szigetelés és gyakran biokompatibilitás. Ezek a tulajdonságok teszik lehetővé, hogy a szilikonokat széles körben alkalmazzák tömítőanyagokban és ragasztókban, kenőanyagokban, orvosi eszközökben és implantátumokban, kozmetikai termékekben, élelmiszer-ipari és konyhai eszközökben, valamint elektronikában és elektromos szigetelőkben.

Kockázatok és környezet: a szilikonok többsége általában biokompatibilis és szabályozott biztonságú élelmiszeripari és orvosi alkalmazásokban. Előállításuk során sziloxán-származékokat használnak, és környezeti lebomlásuk lassú lehet, ezért a hosszú távú környezeti hatásokat gyakran vizsgálják. A felhasználási területekhez kapcsolódó minősítések széles skálája létezik.