szilikonalapú

Szilikonalapú anyagok olyan polimerek és kompozitok, amelyek fő vázát a sziloxán (Si–O–Si) láncok adják, és amelyekhez különböző organikus csoportokat kapcsolnak. Ezek az anyagok jó hő- és kémiai ellenállást, rugalmasságot és kiváló elektromos szigetelő tulajdonságokat nyújtanak, emiatt széles körben alkalmazzák őket.

Főbb típusok közé tartozik a polidimetil-sziloxánból (PDMS) készülő szilikon gumi, a folyékony szilikonolajok, valamint az RTV (room-temperature vulcanizing) és az LSR (liquid silicone rubber) formák. A keresztkötés lehet platina-katalizált hidroszililálás, hidrogénkötés vagy kondenzációs eljárás, ami a hálózatszilárdságot és a rugalmasságot határozza meg. Az anyagok különféle viszkozitásokban és hőmérséklet-tartományokban érhetők el.

A gyártás során a sziloxán egységek polimerizálódnak, és a láncok keresztkötése révén merevebb vagy rugalmasabb szerkezetet kapnak. A kiválasztott keresztkötési mód meghatározza a tulajdonságokat, például a hő- és vegyi ellenállást.

Alkalmazási területek közé tartozik az építőipari és autóipari tömítőanyagok, ragasztók; orvosi és fogászati eszközök; elektronikai készülékek védőburkolatai és tömítései; speciális kozmetikai és élelmiszeripari kontakt anyagok; valamint laboratóriumi eszközök.

Biztonság és környezet: a szilikon alapú anyagok általában jó biokompatibilitást és alacsony allergén kockázatot mutatnak, de adalékanyagok vagy oldószerek révén kockázatok felmerülhetnek. A szilikonok nem biodegradálhatóak könnyen, ezért hulladékkezelésüknél és újrahasznosításuknál figyelembe kell venni a környezetvédelmi előírásokat.