riboszómákat

Riboszómák a sejtekben található nagy molekulájú fehérjeszintézisért felelős ribonukleoprotein komplexek. Két alegységből állnak: egy kisebb és egy nagyobb, amelyek együtt végzik a fehérjeépítés feladatát. A prokarotákban a teljes riboszóma 70S méretű (30S kis alegység és 50S nagy alegység), eukariótákban pedig 80S (40S és 60S). A mitochondriális és kloroplazmatikus riboszómák 70S méretűek, ami az ősi endoszimbióta jellegre utal.

Fő feladata az mRNS-en kódolt információból fehérjelánc szintézisének megvalósítása a megfelelő tRNS-ek és egyéb tényezők közreműködésével. A fehérjeszintézis három fázisra oszlik: iniciáció, elongáció és termináció. Az iniciáció során a kis alegység kötődik az mRNS-hez és a kezdő tRNS-hez; az elongáció során a tRNS-ek hozzáadják az új aminosavakat; a termináció végén kioldó faktorok oldják le a kész fehérje láncot.

Az mRNS-olvasás során a riboszómális RNS-ek is közreműködnek. A baktériumok 30S alfajában 16S rRNS-t, a 50S alfajban pedig 5S, 23S és 5,8S rRNS-t hordoz. Eukariótákban a 40S része 18S rRNS-t, a 60S pedig 28S, 5,8S és 5S rRNS-t tartalmaz. A riboszómák fehérjéinek aránya fajonként változik, és a sejtfunkciók szerint módosulhat.

Elhelyezkedésük a sejtekben változatos: szabadon a citoplazmában, vagy a durva endoplazmatikus retikulumhoz kötötten találhatók. A működés során jelentős, hogy a riboszómák gyógyszeres célpontok is: baktériumokban egyes antibiotikumok célpontjai, miközben a eukarióta riboszómákra kisebb a hatásuk. Például a tetraciklinek a tRNA kötődését gátolják; a chloramphenicol a peptidil-transzferáz enzimet bénítja; a makrolidok a transzlokációt akadályozzák. Emellett mutációk vagy translációs zavarok riboszomális betegségekhez (ribosomopátiák) vezethetnek.