refraktorok

A refraktorok vagy refracting teleszkópok olyan optikai eszközök, amelyek a beérkező fényt egy vagy több objektív lencse összetett törése révén gyűjtik össze és alakítják ki a fókuszpontban a képet. A szemlencsén keresztül a kép nagyítható, és általában a kép síkja közvetlenül a szemlencse mögé kerül. A refraktorok jellemzően megbízhatóan adnak magas kontrasztú, éles képeket, különösen a félkönyvet és a bolygókat vizsgálva.

Külső és belső kivitelezés szerint a legfontosabb felosztás az achromat és az apochromat lencsékre vonatkozik. Achromat lencsékkel két elemből álló objektív korrigálja a kromatikus aberrációt két hullámhosszon, így ésszerű ár-érték arány mellett jó képet ad. Az apokromátok három vagy több lencséből állnak, speciális üvegekkel (például ED - extra alacsony diszperziójú üveg) a kromatikus aberrációt szélesebb spektrumban, gyakran teljesen vagy közel teljesen redukálják. A modern megoldások közé tartoznak még az ultracsökkentett tükrözésű bevonatok és a speciális üvegek.

Előnyei közé tartozik a magas kontraszt, a nincsenek vagy minimálisak a másodlagos tükröződések, és a relativan egyszerű beállítás (colimáció) viszonylag stabil. Hátrányai közé sorolható az ár-érték arány magasabb költsége nagyobb átmérőknél, valamint a hosszú tubus és a tekintetben meghatározott hosszabb fókusz, ami praktikusabb, nehezebb szerkezeteket eredményezhet.

Történetileg a refraktorok az 1600-as évek elején keletkeztek, Galileo Galilei és más teoretikusok révén elérhetővé téve a makróba és az űrtérségekre is használható megfigyelést. A 19. században az achromat korrekció jelentős fejlődést hozott, a 20. században pedig az apokromátok és ED üvegek tovább javították a színtiszta képeket. Ma a refraktorok elsősorban amatőr és haladó amatőr-gépészeti felhasználásban, bolygómegfigyelésekben és fotózásban találhatók meg.