receptormködésben

Receptorműködésben a sejtek olyan fehérjéket használnak, amelyek külső ligandokhoz kötődnek és e kötődés hatására konformációs változást idéznek elő. A receptorok a jelátvitel kiindulópontjai a sejten belüli folyamatokhoz. Két fő csoportjuk létezik: sejtfelszíni receptorok és intracelluláris receptorok. Sejtfelszíni receptorok közé tartoznak például ioncsatorna receptorok, G‑protein-kötő receptorok (GPCR-ek) és receptor tirozin kinázok; ezek gyors, rövid ideig tartó válaszokat idéznek elő. Intracelluláris receptorok lipofil ligandumokra reagálnak, és a sejten belül vagy a magban hatnak, például szteroid receptorok, amelyek a génexpressziót módosítják.

A jelátvitel gyakran több lépésben zajlik: a ligand kötődése aktiválja a receptort, amely ezt követően kinázokat vagy ionáramokat indít el, és másodlagos hírvivők (például cAMP, IP3, DAG és Ca2+) szaporodnak fel. Ennek eredményeként célszövetekben génexpresszió vagy citoszolikus válasz alakul ki. A receptorok gyorsan módosulhatnak deszenzitizációval, internalizációval vagy újratranszporttal, ami lehetővé teszi a jel hosszabbítását vagy csökkentését.

A receptorműködés központi szerepet játszik az élettanban és a patológiában. Fontos a neu- és endokrin rendszerek működésében, a fejlődésben, az immunválaszban és a homeosztázisban. Gyógyszerek gyakran receptorokra hatnak agonistákkal vagy antagonista hatásokkal, vagy szabályozzák a receptor mennyiségét és érzékenységét, így a gyógyszerfejlesztés kulcsfontosságú területe. Receptorrendellenességek és rendellenes jelátvitel számos betegséghez vezethet.