oxigéngáz

Oxigéngáz, kémiai jelölés O2, a két oxigénatomból álló diatomos molekula. A Föld légkörének mintegy 21%-át teszi ki, és nélkülözhetetlen a legtöbb élő szervezet aerob anyagcsere-folyamatához, különösen a sejtlégzéshez. Felfedezése a 1770-es években történt; Priestley és Scheele kísérletei nyomán az oxigén elnevezését és elméletét később Lavoisier vezette be.

Fizikai-kémiai tulajdonságok: színtelen, szagtalan és íztelen gáz. Normál körülmények között nem gyúlékony, de támogatja a gyulladást és számos anyaggal heves oxidációs reakcióba lép. Forráspontja −183 °C, így gyakran cseppfolyósított oxigént (LOX) is használnak tárolásra és szállításra. Az oxigén triplet alapállapotú, ezért jellegzetes paramágneses tulajdonságú.

Előállítás és előállítási módok: ipari méretekben leggyakoribb az levegő frakcionált desztillációja, amely során folyékony levegőből nyerik az oxigént. Kis- és középvállalati környezetben gyakori a víz elektrolízisére alapuló módszer, illetve adszorpciós (PSA) elválasztás, amely sűrített levegőből választja ki az oxigént.

Felhasználása: az acél- és fémiparban oxidáló közegként, égéssegédként használják. Orvosi oxigén-terápia és sürgősségi ellátás része, továbbá búvárkodás, repülő- és űrtechnika, valamint laboratóriumi és ipari oxidációs folyamatok nélkülözhetetlen mozzanata.

Biztonság és tárolás: magas oxigéntartalmú környezetben fokozott tűzveszély áll fenn; tömített tartályokban vagy kriogén tartályokban tárolják (pl. LOX). Munkavégzés közben szem előtt kell tartani a kconcentrált oxigén okozta égési veszélyt és a fagyási sérüléseket, valamint a megfelelő szellőzést.