oszteointegráció

Az oszteointegráció (oszteointegráció) az a biológiai folyamat, amelynek során élő csont közvetlen, kötőszövetek nélküli kapcsolatot alakít ki egy terhelésnek kitéve lévő implantátum felszínével. Ez a jelenség alapvető a fogászati és ortopédiai implantátumok hosszú távú stabilitásához, mivel lehetővé teszi a csont és az implantátum közötti funkcionális kötést terhelés alatt.

A folyamat mechanizmusa két szinten zajlik: az elsődleges stabilitás a műtéti rögzítés fizikaitól függ, a másodlagos stabilitás pedig a csont remodelációja és a csont-implantátum érintkezés kialakulása révén jön létre. Általában hetek-hónapok alatt alakul ki a tartós érintkezés, amelyet BIC-nek (bone-implant contact) is neveznek. A siker szempontjából fontos, hogy a csont közvetlenül kapcsolódjon az implantátumhoz, és ne legyen közbülső gap vagy szöveti réteg.

Anyagok és felszínkezelés: a leggyakoribb implantátumanyag a titán és annak ötvözetei, ritkábban kerámiák, például zirconia. A felszín textúrája, makro- és mikro-szerkezete, illetve bevonatai (például hidroxiapatit vagy egyéb módosítások) jelentősen befolyásolják az oszteointegráció időtartamát és mértékét.

Értékelés és kockázatok: a siker klinikai jelei közé tartozik a stabilitás, fájdalommentesség és a radiológiai jelek alapján megfigyelt csont-implantátum érintkezés. Kockázati tényezők közé sorolhatók a dohányzás, cukorbetegség, gyenge csontminőség, sugárkezelés és a szájhigiénia hiánya. Komoly szövődmény lehet a peri-implantitis és az implantátum kilazulása vagy kilökődése.