hullámzása

Hullámzása a fizikai rendszerben megfigyelhető olyan hullámszerű oszcillációk összessége, amely egy disturbance hatására keletkezik, és amely energiát képes továbbítani anélkül, hogy anyagkicserélődés történne a közegben. A hullámzás leírására jellemző a hullámokkal kapcsolatos alapfogalmak közlése: amplitúdó, periódus vagy frekvencia, hullámhossz és terjedési sebesség. A hullámok lehetnek transzverzálisak vagy longitudinálisak a közeghez viszonyítva; a transzverzális hullámoknál a részecskék elmozdulása a terjedési iránnyal merőleges, a longitudinálisaknál pedig párhuzamos a terjedési iránnyal.

Széles körben megkülönböztetett típusai közé tartoznak a mechanikus hullámok (például vízben vagy levegőben terjedő hanghullámok, húrok vagy hidak rezgései) és az elektromágneses hullámok (fény, radiohullámok, mikrohullámok), amelyek közegtől függetlenül terjedhetnek üres térben is. A hullámok terjedése során jellemző a közeg tulajdonságaitól függő sebességváltozás (diszperzió), valamint a dampegelés vagy csillapodás, amely az amplitúdó fokozatos csökkenését okozza.

Az interferencia és a koherens összegződés révén a hullámzások mintái egymásra épülhetnek vagy kiolthatják egymást, és állóhullámok is létrejöhetnek, amikor a terjedési és zárt utak feltételei találkoznak. A hullámzást számos területen alkalmazzák: meteorológiai és óceánográfiai megfigyelések, akusztika, szeizmológia, telekommunikáció és optika. A jelenség alapja a közeg energiaátadása és a rendszer dinamikus válasza a külső zavarokra.