hajlítás

Hajlítás a szilárd testek alakváltozásának olyan típusa, amelynél a test egyik irányban görbül: egyik oldalon húzó-, a másikon nyomófeszültség keletkezik. Mechanikában és anyagtudományban fontos alapfogalom, amely meghatározza szerkezetek viselkedését terhelés alatt.

A hajlítás jellege lehet rugalmas vagy képlékeny. Rugalmas hajlításnál az alakváltozás visszafordul, ha a terhelés megszűnik; képlékeny hajlításnál maradó alakváltozás marad. Gyakorlatban jelentős a vissrugózás (springback), különösen fémmegmunkálásnál. A hajlítás során fellépő feszültség egyszerűsített képlettel is kifejezhető: σ = M·y/I, ahol M a hajlítónyomaték, y a semleges tengelytől mért távolság, I pedig a keresztmetszeti tehetetlenségi nyomaték.

Elméleti leírásokban gyakran alkalmazzák az Euler–Bernoulli-sugárelméletet kis görbületekre és síkbeli hajlításra. Gyártástechnológiában a hajlítást press-brake gépekkel, görgős hajlítóval vagy hideghajlítással valósítják meg. Anyagjellemzők, keresztmetszet és sugár határozzák meg a hajlítási ellenállást és a törési hajlamot.

Vizsgálati módszerek között szerepel a hárompontos és négypontos hajlítóvizsgálat, amelyekkel rugalmas és folyáshatár, valamint törési energia mérhető. Alkalmazási területek: építészet, gépészet, járműipar, hajlékony elektronika és biológia (pl. csontok és növényi szárak mechanikája). Hibák, fáradás és túlzott képlékeny alakváltozás csökkentik a szerkezet teherbírását, ezért tervezésnél és gyártásnál külön figyelmet igényel a hajlítás vizsgálata.