fényeloszlást

A fényeloszlás az optikában olyan mennyiség, amely a fény intenzitásának irányok szerinti eloszlását írja le. Megmutatja, hogy egy fényforrásból vagy felületről a fény milyen mértékben érkezik különböző irányokba. A leírás során gyakran használnak radiometriai és fotometriai mennyiségeket, például a sugárzott intenzitást és a megvilágítást.

Fontos mennyiségek közé tartozik a sugárzott intenzitás I(θ, φ) (W/sr), a fotometriai intenzitás Iv(θ, φ) (cd), a fényáram Φv (lm). A megvilágítás E egy felületen luxban adható meg, és a fényeloszlás irányfüggése határozza meg azt. A különböző irányokra vonatkozó eloszlástól függően a fényforrás vagy felület viselkedése változik a gyakorlatban, például a belső világítás tervezésekor.

Jellemző eloszlási típusok közé tartozik az isotróp eloszlás, ahol az intenzitás minden irányban egyenlő, a Lambert-féle diffúz eloszlás, amelynél a megvilágítás arányos a cos θ-val, és a direkcionált vagy keskeny-beam eloszlás, ahol az intenzitás fő irányba összpontosul. Ezeket a mintázatokat gyakran polar diagramokon ábrázolják.

Mérés: a fényeloszlást goniophotometerrel vagy integráló gömbbel mérik; a mérésekből fotometriai adatlapot készítenek, amely alapvető referencia a gyártók és tervezők számára. Alkalmazások közé tartozik a világítástechnika, építészeti megvilágítás és közúti világítás, és a CIE vagy más szabványalkotó testületek meghatározzák a fotometriai jellemzőket.