floateljárást

Floateljárás, vagy flotáció, egy olyan elválasztási módszer, amely szilárd részecskék és folyadék között különböző felületi tulajdonságokra alapozva választja szét a hordozó közegben oldott komponenseket. A folyamat során a hidrofób részecskék a buborékokhoz tapadnak és a habrétegben kiemelkednek a suspenciónból, míg a hidrogíliás részecskék a közegben maradnak. A gyűjtők és habképzők kémiai hatására a részecskék felülete megváltozik, így javul a részecske-buborék kötődés és a habképződés.

Elvek és fő lépések: a flotáció alapja a részecskék felületének kiválasztása a habképzés és a buborék-kötődés segítségével. A folyamatot pH-érték, hőmérséklet, vízösszetétel, részecskék mérete és tömege befolyásolja. Reagensek közé tartoznak a gyűjtők, amelyek a részecskék hidrofób tulajdonságát növelik, és a habképzők, amelyek stabil habot képeznek. A buborékképzés levegőt vagy gázt juttat a közegbe, miközben a keverés és a cella típusa meghatározza az áramlást és a szállítási sebességet.

Alkalmazások és berendezések: a floateljárást elsősorban ércek, például réz-, cink-, ólommeznek, valamint vas- és egyéb ásványok koncentrációjára használják. Emellett alkalmazzák szén-feldolgozásban és újrahasznosításban is. A berendezések közé tartoznak a mechanikus flotációs cellák (például Denver-szerűek), pneumatikus cellák, oszlopos flotációs rendszerek és Jameson-cellák. Előnye a jó kiválasztási tényező és alacsonyabb energiaigény, de korlátozott lehet a hatékonyság nagy vagy nagyon finom részecskéknél, és környezeti szempontokat is figyelembe kell venni.